Smink tanfolyamok Budapest belvárosában

smink-tanfolyamMindenképpen kiakartam használni azt a három évet amíg itthon voltam az első gyermekemmel GYES-en, mert ritka alkalom egy felnőtt életében, hogy kiszabadul egy kicsit a mókuskerékből és izgalmasabb dolgokra is jut ideje. A második évben döntöttem úgy, hogy tanulni fogok egy szakmát ami érdekel, mert a Kisbabám már egyre jobban elvolt az Apukájával is kettesben és nekem is kellett egy kis légkör változás, felnőtt emberek társasága, és az építőkockánál nagyobb kaliberű kihívás. A profisminkiskola.hu weboldalon jelentkeztem sminkes képzésre, ami életem második legjobb döntése volt, szakmai szempontból pedig az első. Annyira megszerettem a sminkelést, sőt az embereket is, hogy nem is mentem vissza az előző munkahelyemre dolgozni, amikor lejárt a gyes időszaka, hanem elkezdtem sminkesként dolgozni. Csodás ajándék, hogy kiélhetem a kreativitásomat és még pénzt is keresek belőle, ráadásul a sok újdonságnak köszönhetően nem lehet megunni hosszútávon sem. Hogyha még egy kisbabám lesz, kitudja, lehet sminkmester képzésre is jelentkezem.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>