A versenyzés nem csak az utakon és kijelölt kerékpárpályákon történik ha bicikliről beszélünk, hanem a tervezőasztalokon is, hiszen a kerékpár gyártók folyamatosan azon dolgoznak, hogy az eddigieknél kisebb tömegű, ám sokkal hatékonyabb erőátvitelű kerékpárokat hozzanak létre a legkisebb ellenállással. A versenyzés szerintem sohasem fog leállni, így mindig is elmondható lesz az, hogy az országúti kerékpárokat könnyű megkülönböztetni a több kerékpár típustól. Ennek ugyanis vékony, nagy átmérőjű kerekei vannak, melyen keskeny gumi található, kormányát pedig kosszarv formára hajlították a jobb légellenállás kihasználása érdekében. Én is országúti kerékpárt használok a mindennapokban, ami talán érthető, ha elmondom, a szomszéd városba kerekezek el minden reggel munkakezdésre, majd a munkaidő végén hazafelé indulok. Biciklimet a kerékpár webáruházból szereztem be, ahol az országút szerelmesei megtalálják a kezdőknek való kerékpárokat és a profi bicikliket is, melyekkel akár versenyen is el lehet indulni.
2016. október havi bejegyzések
Óbudai felszerelt fogászati rendelő
Mindenki életében vannak olyan napok vagy időszakok a magánéletben vagy a munkahelyen, amelyen szeretnénk csodálatosan kinézni és elkápráztatni környezetünket nem csak az egyéniségünkkel, hanem megjelenésünkkel is. Ismeretségi körömben legalábbis vannak, voltak és biztos vagyok benne, hogy lesznek is olyan emberek, akiknek fontos az, hogy hogyan néznek ki a mindennapokban. Bevallom, én a mindenki által naponta elvégzett fogápoláson kívül nem sok mindent tettem azért, hogy rayogó fehér fogaim legyenek. Az, hogy nem fehérek a fogaim is csak akkor tűnt fel, amikor beléptem az esküvői ruhaszalonba és felvettem az első, valóban fehér ruhát. Mivel tetszett a látvány a tökörben elmosolyodtam és ekkor láttam, hogy fogaim inkább a sárga színhez hasonlítanak. Nem keseredtem azonban el, hiszen tudtam, hogy létezik fogfehérítés, melyet a fogászatokon szakemberek végeznek el, és aminek hatása, ha odafigyelek étkezéseimre és arra mit iszok tartós is lehet. Hazafelé be is mentem az óbudai fogászatra, ahol kaptam időpontot az esküvőm előtti hétre, így nyugodtan mosolyoghattam a fotókon és a felvételeken is.