budapest futár kategória bejegyzései

Az otthon felejtett csomagot a futár.hu utánunk hozza

 

autós futár

autós futár

A lányom több hónapos tanulmányi útra utazott külföldre.Nagyon izgatott volt, hiszen csodás, de ismeretlen élmények vártak rá, Mindent összecsomagolt már, de rengeteg elintéznivalója volt még, így egész nap futkosott mindenfelé, azt se tudta hol áll már a feje. Egy kicsit szétszórt is lett. Amikor elérkezett az indulás ideje és mindent bepakoltunk az autóba, már csak a búcsúzás volt vissza. Könnyes szemmel integettem neki, amíg látótávolságban volt, majd bementem a házba. Miután sikerült kicsit megnyugodnom, nekiálltam elpakolni a rendetlenséget, amit maga után hagyott. Egyszer csak a kezembe akadt egy doboz, a tetejére ráírva “fontos” Kíváncsian kukkantottam bele és ijedten vettem észre, hogy itthon hagyta azokat a fontos jegyzeteit, amikre nagy szüksége lesz a későbbiekben. Azonnal telefonáltam neki de már túl messze volt ahhoz hogy visszaforduljon, meg aztán fix időre kellett odaérkeznie, így más megoldást kellett találnunk. -Anyu én nem tudok ezek nélkül a papírok nélkül dolgozni- kesergett a lányom, -arról viszont fogalmam sincs hogy hogy tudnám a lehető legrövidebb időn belül megkapni őket. – Adj egy kis időt és utána nézek- biztattam szegénykémet de még én sem tudtam hogy tudnék ilyen hamar csomagot küldeni külföldre. Elkezdtem keresgélni a neten és így akadtam rá rövid időn belül a futár.hu weboldalára, ahol a legnagyobb örömömre nemzetközi csomagszállítást is vállaltak. A diszpécser hölgy nagyon kedvesen tájékoztatott a szolgáltatásaikról, elmondta hogy a nemzetközi csomag szállítás mellett például belföldi szállítást, expressz szállítást, autós futár de még biciklis futárszolgálat szolgáltatásuk is van. Megnyugtatott, hogy pár napon belül már a címzettnél lesz a csomag. Így is lett! A lányom ámulva hívott, hogy ilyen hamar megkapta a csomagját. -Anyu-mondta nevetve-ha bármit otthon felejtettem még, kérlek csak a futár.hu szolgáltatással küldjetek utánam!