Kisgyerekes szülőként folyamatosan kutattam a minőségű időtöltést csemetéimnek, olyanokat, amikből tanulni is tudnak. Szerettem volna, olyanokat találni a kicsiknek is és a nagyoknak, amik nem csak olyanok, ahol mesét mondanak, meg zenélnek, hanem a gyerekeket is aktívan bevonják a cselekményekbe. Gondolok itt arra, hogy a nagyok az alapanyagokból elkészítik a történetben szereplő figurákat. Gyerekprogramokból nem találtam sem a városban ahol lakunk, sem pedig a környező településeken; ezért úgy döntöttem, hogy én fogok ilyeneket tartani a cégalapítás után. Mert egy volt tanítónő társammal együtt csinálnánk, kreatív mesemondás néven. Foglalkozásokat a babáktól, egészen a kamaszokig, a nekik szóló tanmesékig, amikben többek között a pénzzel való bánást és az udvarlás módját is megtanítanánk. A cégalapítás nem lehetett volna egyszerűbb, mert a www.topcegalapitas.info szakembereivel szerződtünk le.