Egy jó ingatlanbecslőnek azzal is tisztában kell lennie, hogy a városban és annak közelében melyek a munkahelyekkel tömött területek, hiszen az ingatlan értékében ezek is hatalmas szerepet játszanak. Ha egy ingatlan több, mint egy órányi távolságra van (autóval vagy tömegközlekedéssel) a frekventált helyektől, az lassíthatja az eladását. Azonban egy mindkét fél számára kedvező árbecsléssel és jó értékesítő segítségével mégis vonzóvá tehető. Az ingatlan értékét az is növeli, ha viszonylag rövid időn belül (gyalog, autóval vagy tömegközlekedéssel) elérhető több óvoda és iskola is. Ez ugyanis amellett, hogy választási lehetőséggel kecsegtet, biztonságot nyújt. Ezenkívül bizonyos terhektől is megszabadítja a (leendő) szülőket. Van, amikor fontos szempont, hogy akár egyedül is el lehet engedni a gyereket, mert a közelben van az iskola, és nem kell forgalmas kereszteződéseken átkelni. Máskor pedig pont az az előny, ha csend és nyugalom van a környéken – még akkor is, ha cserébe hozni-vinni kell a gyereket. Az ingatlan értékbecslés szakembereit keresse a retkozvagyonertekelo.hu weboldalon!
értékbecslés ár címkével jelölt bejegyzések
Telek értékbecslés kisajátítás esetében javasolt
Az egyik épülő autópálya nyomvonalán helyezkedett el barátom földterülete. Kapott árajánlatot az önkormányzattól a kisajátításról. Ahogy meglátta, nagyon alacsonynak tűnt az összeg. Azt tanácsoltam neki, hogy egy telek értékbecslés által méresse fel! A retkozvagyonertekelo.hu weboldalt ajánlottam, mivel régebben felkértem értékbecslésre! Barátom megfogadta a tanácsomat, és elvégezték a telek értékbecslést. Az értékbecslő felmérte a telek, és a hozzá tartozó kis területű erdős rész értékét! Néhány napon belül megkapta a mindenre kiterjedő szakvéleményt. Nagyságrendekkel magasabb értéket tartalmazott, mint amit neki ajánlottak fel! Ezek alapján Barátom fellebbezett, és mellékelte az telek értékbecslését! Bíróság elé került, ahol viszont már, mint igazságügyi szakértőként is alátámasztották az értékbecslést! Ezt a bíróság elfogadta, és ezek alapján lett a földterület kisajátítva, a földterület ára a barátom elképzelése alapján történt.